Egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy Göcsej vidék jellegzetes gyümölcse a szilva. Ennek egyik bizonysága a göcseji szilvafesztivál rendezvény Szilvágyon.
Zalai hírlap napilap 2011.09.19. hétfő száma tudósít e jeles eseményről.
Részletek a cikkből:
Gombóc nélkül nem igazi egy szilvafesztivál, ezért a szilvágyi asszonyok a korábbi évek gyakorlatának megfelelően ezúttal is több százat főztek belőle. A férfinép persze nem a gombóc miatt látogatott ki az immár ötödik alkalommal megtartott Göcseji szilvafesztiválra, sokkal gyakrabban tartottak kezükben kupicát.
A fotót a ZH fotósa készítette.
A fesztiválnak elmaradhatatlan részét képezte a főzőverseny, összesen 18 csapat mérte össze tudását. A zsűri tagjai a becsvölgyiek aszaltszilvás vadpörköltjét találták a legjobbnak, de többen vállalkoztak arra, hogy szilvás ízesítésű ételt tegyenek az asztalra.
- A hagyományos magyar ételnek számító honfoglaló leves mellé ezúttal göngyölt húst készítettünk, aminek töltelékébe zsemlével és vörösborban áztatott aszaltszilvával kevert darált csirkemájat tettünk - mondta a pórszombati csapat főszakácsa, Horváthné Ica. - Húsnak karajt használtunk, de készíthető csirke- és pulykamellből is. A fűszerezés tetszés szerinti lehet, annak megfelelően, hogy ki milyen ízt kedvel. A göngyölt húst szabad tűzön, olajban kell kisütni.
A szombat délelőtt folyamán a Nagy-hegyen felavatták azt a pincemúzeumot, amelyet egy felújított régi boronapincéből alakítottak ki. Az egykori falusi szőlőgazdálkodás eszközeit és módszereit mutatja be ez a részben falubeliek által felajánlott eszközökből és berendezési tárgyakból álló közgyűjtemény.
További olvasnivaló:
http://www.zalaihirlap.hu/cimlapon/20110918_palinkakostolo_
fozoverseny_szilvagy