Zala dombok

Zala dombok
Zalai dombok ölelésében..

2013. augusztus 6., kedd

Héjas zöldborsó……..te édes!



Jócskán túl vagyunk a cukorborsó idei ültetésén és a leszedésén is. E bejegyzés aktualitását az adja, hogy egy sort a földben hagytam, hogy tudjak ültetni való magot szedni.

Gondolni kell a jövő évre is.





Hiszen ez a fajta zöldborsó rendkívül édes és zsenge héja is fogyasztható. Az Őrségi termelői piacon kaptam a magot még májusban,Pista bácsitól(aki nagy biokertész)mint különlegességet.

Szépen termett és nagyon ízlett. Sokat nyersen el is fogyasztottam. Ebből az ízletes héjas borsóból nem is lehetett mást készíteni, mint a tájegységünk egyik jellegzetes ételét a ludas kását.




Ludaskása recept

  • 30 dkg rizs
  • 50 dkg libaaprólék
  • 50 dkg héjas zöldborsó
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 evőkanál olaj
  • só , bors, majoránna, vegeta  ízlés szerint
Ehhez a recepthez libaaprólékot használunk, amit borsos, sós, vegetás vízben megfőzünk, amikor félig megpuhult hozzáadjuk a héjas borsót. Amikor a hús megpuhult szűrjük le a levet.
Egy kis olajon pirítsuk meg a rizst, majd engedjük fel az előzőleg leszűrt leveslével és a szokásos módon főzzük puhára. Tegyük bele a libaaprólékot, a zöldséggel és főzzük készre.
Petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

2 megjegyzés: