Luca
nap és tizenhárom! Szerencsével én nem játszom! Bal lábbal én föl nem kelek,
tűt a kezembe se veszek!
December 13, Luca
napja! Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem és szokás
kapcsolódna, mint Luca napjához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt
termékenységvarázslásra, mint házasság-, halál- és időjárásjóslásra, bizonyos
női munkák tiltására, valamint a lucaszék készítésére.
Régen az asszonyoknak, lányoknak Luca neve napján tilos
volt fonni, sütni, mosni! Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért
dolgok boszorkányok kezére kerülhettek!
És ha már péntek 13-a is ma van, íme, néhány népi jótanács:
Reggel hangosan ismételjük el háromszor: ,,Ma minden kedvezően alakul!”- hisz ez egyfajta mantra , ami a pozitív dolgokat csalogatja felénk.
Érdemes beszerezni egy szerencsepatkót vagy 4 levelű lóherét. Tegyünk zsebre egy piros kendőt kabalának. Ha esik az eső a babonás napon, akkor pár lépés erejéig ázzunk egy kicsit, ez lemossa a balszerencsét rólunk.
Lefekvés előtt fokhagymás kenyeret egyetek. Este a jobb vállunk felett nézzünk hátra a Holdra, így az elkövetkező időszakba bevonzzuk a jó szerencsét.
adymuvhaz.hu-ról letöltve. |
Mennyit változott a világ!
VálaszTörlésMa már a leányok nemigen tudnak fonni, kevesen sütni, mosni meg mos a gép. Kölcsönt nem kell adni, mert nincs miből, ugyanis a "boszorkányok" kölcsönadás nélkül is elviszik.
A fokhagymás bedörzsölést én még alkalmazom, de belül. Jó alaposan szétrágom.
Szerencsepatkó! Az van. Most hihetetlent mondok, pedig így történt! Pergetés közben akasztottam a Deseda tóban. A horog egyik szára átbújt a patkószeg lyukán. Tudtam hogy nem halat vonszolok, no de patkóra nem számítottam. Jó néhány éve őrzöm azóta is a rozsdás vasat. :)
Változik, de milyen gyorsan!
TörlésJaj, a fokhagymát ne is említsd.a párom is minden este elrág 2-3 db-t.Reggelre a hálószobában csak fokhagyma illat van.Tavasztól őszig oké, mert akkor nyitott ablaknál alszunk, de most........
Hozott neked az a patkó horgász szerencsét vagy nem?
Látod ez az! A fokhagymának illata van. Bezzeg a töltött káposzta! Hát olyan mintha ... Tudod!
TörlésHozott bíz évekig. Nem panaszkodhattam. Az idén nem hozott,de nem a patkó tehet róla, mert az ok az, nem horgásztam. Kihagytam az idei esztendőt.
Már nagyon csökkent a babonás hiedelmek ereje. Felvilágosultabbak lettünk. Viszont szürkébb is lett ezek hiányától a világ. A művileg fenn tartott néphagyományok nem olyan hatással vannak az emberre, mint régen az idejükben voltak. Szinháznak érzem, amikor beöltöztetett emberek bemutatnak egy népszokást. Kár hogy elmaradtak az életből ezek a dolgok.
VálaszTörlés