Tavalyi
évig kevés ismeretem volt a csicsókáról. Akkor kaptam egy nagy táskányit. Utána
olvasva meglepődtem mennyire hasznos és termesztésileg igénytelen növényről van
szó. Próba szerencse egy nagyobb darabot 4 felé vágtam és elültettem.
Most november végén
megnéztem a termést, a négy tő egy jó nagy tálnyi mennyiséget adott.
Az első saját
csicsókám.
A csicsóka Íze
leginkább a krumpli ízéhez hasonlít,
de annál jóval édesebb. A legfontosabb tulajdonsága, hogy a tartalmában
keletkező gyümölcscukor sokkal sebesebben és könnyedebben emészthető a
répacukornál. Ami nagyon lényeges, a fruktózt a vércukruk emelkedése nélkül
fogyaszthatják a cukorbetegségben
szenvedők is.
Fontos még, hogy szív-és érrendszeri betegségek esetében javallott a fogyasztása, akár megelőzésre, akár a kezelés kiegészítésére, no meg az elhízás veszélyét is csökkenti, és több esetben használják a kozmetikában is.
Fontos még, hogy szív-és érrendszeri betegségek esetében javallott a fogyasztása, akár megelőzésre, akár a kezelés kiegészítésére, no meg az elhízás veszélyét is csökkenti, és több esetben használják a kozmetikában is.
Elkészítése ételnek csak fantázia kérdése, mert szinte minden alapanyagunkkal harmonizál.
Fogyaszthatjuk nyersen, salátákban, párolhatjuk, főzhetünk belőle szószokat, kifacsart levéből kitűnő turmixital készíthető – naranccsal, citrommal, mézzel, almával.
Köretként csicsókalepényt készíthetünk és kelbimbóhoz, csirkéhez tálalhatjuk.
Én most köretként
használtam fel.
A napokban ajándékba kaptam 2 db házi
nyuszikát tudván, hogy hétvégére vendégsereget várok. Bizony, amint megfogtam a
kezemmel a már konyhakész állatkákat, elpityeregtem magam. Szántam sorsukat, olyan helyes kis állatkák
a nyuszik.
De ha már így esett, a lehető
legegyszerűbb, elronthatatlan módját választottam az elkészítésnek: Pataki
tálban sütöttem meg.
Rozmaringos nyúlgerinc és comb csicsókával és brokkolival.
1- 1,5 kg
nyúlgerinc és comb
2 fej
lilahagyma
1 fej
fokhagyma
3-4 ág friss
rozmaring ágacska
0.5 kg barna
sampion gomba
1 db
zöldpaprika
10 dkg füstölt
szalonna, 5 dkg füstölt sonka
2 dl száraz
vörösbor
só, bors,provance-i fűszerkeverék, kevés olaj
A körethez:
1 kg csicsóka
0.5 kg Brokkoli2 db sárgarépa
1 teáskanál vegeta, bors, kevés olaj, kevés víz.
Nekem pataki tálból az Európa változat van, aminek a fedelét is használhatom tepsiként. Így a mélyebbe került a nyuszika, a fedélbe a köretnek való.
Elkészítés
A húst megmossuk, papírtörlővel
megtöröljük. A csicsókát megmossuk, erős körömkefével megtisztítjuk (én a hámozással
nem bajlódtam ). A hagymát megtisztítjuk, vastag karikákra felszeleteljük. A
szalonnát, sonkát kis darabokra vágjuk. A gombákat félbevágjuk. Sárgarépát
karikázzuk, brokkolit rózsáira szedjük.
A hús hozzávalóit (hagymával kezdve, hússal
befejezve) Pataki tálba rétegezzük. Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük és ráöntjük
a bort.
A másik tálba kerül a sárgarépa karikák,
brokkoli rózsák és a csicsóka a tetejére.
Hideg sütőbe helyezzük a nyuszis tálat és, 220
fokra (légkeverés 200) emeljük a hőfokot. 1 óra sütés után behelyezzük a köretes
tálat és tovább sütjük még ¾ órát.
Készre sütjük.
Egybe
pakolva és 1-2 evőkanál birslekvárral tálaljuk.
A házi
kertek, a kiskertek szép és hasznos növénye lehet a Csicsóka.
A
lombját silózva a háziállatok is szívesen fogyasztják.
Az
erdészek is sokra becsülik, mert a vaddisznók, az őzek és a szarvasok szívesen lakmározzák az erdőszélre telepített csicsóka gumóit.
Kedves Baratella! A blogodat elkültem B.pestre egy idős barátomnak, aki fogyasztja a csicsókát, remélem, segítek neki, küldtem is postán egy csomagban, de szokott vásárolni is a piacon.
VálaszTörlésSzóval nekünk sok van a földünkön, de késő ősszel a vaddisznók mind kitúrják, bár ez nem számít neki, mert jövőre újra kihajt.Szeretem a sárga virágját...Jó készülődést, és boldog ünnepeket kívánok az egész családnak, szeretettel.
Annaliz!Lehet, hogy két-három év után nálam is mindenhol csicsóka lesz.Azt hallottam, hogy kiirthatatlan.
VálaszTörlésNeked is jó készülődést kívánok és örültem a látogatásodnak!
Kiírthatatlan? Leárazva vettem 299 Ft-ért a lidlben, ha ilyen igénytelen, akkor kb 50 Ft-ért kéne árulni, biztos siker lenne!
TörlésHa a csicsóka ilyen igénytelen, akkor nem értem, miért árulják aranyáron??? Szemét dolognak tartom!
VálaszTörlésIgénytelenebb, mint a krumpli, még is kb. 5xös áron lehet kapni, ezért sem olyan közkedvelt, ezért nem ismerik sokan. Olcsóbbnak kéne lennie, mint a hagyományos burgonyának!
VálaszTörlésÉppen ma kaptam a lidliben leárazva 299 Ft-ért, de azt is sokknak tartom!
VálaszTörlésKedves Névtelen ! Egyetértek.....szemétség.!!!!..Az árak elszabadultak az árutól, már nem a tényleges értéket mutatják.
VálaszTörlésEltelt 2 évben a kertemben kissé elburjánzott a csicsóka, tényleg igénytelen a termesztése, magától és mindig terem.Az mondják kiirthatatlan.
Az a baj ezzel a világgal. hogy dolgozni a földdel már senki sem akar, különösen az ifjabb nemzedék, csak mindent vásárolni.Ezért is elszabadultak az árak.
Vannak kezdeményezések, a kistermelők a termelői piacokon friss és elfogadható áron árulnak.Persze ez Budapestre nem igaz!
Én is az Őriszentpéteri piacon árulok. És az internet segítségével az Izporta.hu-, és csomagokban küldöm Bpestre.
Az ára azért ilyen drága, mert sajnos nem nagyon kapható, nem sokan termelik, ahol nő, ott se szedik fel. Ezért kuriózumnak számít. Nekem most 5 bokorral van, 1 bokrot tegnap megnéztünk rengeteg volt alatta. Felszedtük, de hagytunk a földbe is. Jövőre kihajt és ismét lesz. Nagyon jó ez a recept. Találtam egy másikat is, nekem az is tetszik. A receptet itt találjátok. http://www.gasztrotipp.hu/2010/10/rose-ra-sult-kacsamell-sutotokos-csicsokaval/
VálaszTörlés